Az agilityről

A történet Birmingham-ben kezdődött 1978-ban.
Akkor is, csakúgy mint manapság, a kutyakiállítások - vagy ahogy angliában nevezik Dog Show - szerves része volt a nagyérdemű látogató közönség szórakoztatása. Amit természetesen olyan bemutatókkal oldottak meg, amelyeken a kutyatartás gyakorlati jelentőségét híven bemutatni képes kutyasportok képviseltek.

Nem volt ez másként ezen a kiállításon sem.
De a sors úgy hozta, hogy egy olyan kreatív embert bíztak meg ennek a bemutatónak a megszervezésével, aki - bár elkötelezett kutyás, de egyben "nagy" lóimádó is volt. Ami persze nem csoda, hiszen 
Peter Meanwell -Ő volt a megbízott fiatalember - lovastisztként szolgált a seregben. A fejében megfogalmazódott igény világos volt - olyan bemutatót kell szervezni, ami minden látogatót meggyőz arról, hogy a kutyatartásnak vannak még felderítetelen perspektívái.
Az volt az ötlete, hogy a kutyákat és a gazdáikat egy olyan feladat elé állítja, ami nagyon hasonlít a díjugratásra.
A leküzdendő akadályelemek adottak voltak a díjugratásból, csak át kellett őket méretezni "kutya szintre", és egy adott - best in show ring - területhez kellett rendelni.
Így alakult ki az első agility pálya, ami egy 8-as vonalvezetésű, fix akadályokból és akadálysorrendből álló feladatot jelentett minden páros számára.
A fix sorrend szó szerint értendő, vagyis minden résztvevő idejekorán (még a verseny előtt) tudhatta, hogy milyen feladatra kell felkészíteni a kutyáját.
A 8-as vonalvezetésű pálya metszéspontjában egy asztal állt, ahonnan a kutyák rajtoltak és ahová a futam végén felugorva a feladatot befejezték.
Ennek a pályának a mai agilityhez képest voltak nagyon érdekes sajátosságai:
  • Az ugró akadályok csaknem azonasak voltak a mai ugró akadályokkal, bár a verőléc alatti terület minden esetben zárt volt.
    - "András" kereszt,
    - Kettős "András" kereszt,
    - Tömör,
    - Dupla léc.
  • Birminghamben elvárt ugrási magasság 80 cm volt. Birmingham után hamarosan az ugrás magasságot 70 cm-re csökkentették.
  • Az asztal - méretét tekintve - leginkább egy kutyaszalon trimmelő asztalára hasonlított. Magassága kb 1 m és a felülete kb 40x40 cm.
    Ennek volt egy nagyon praktikus oka - ilyen asztalt biztosan lehet találni egy kiállításon.
  • A pálya csak ugró, kúszó, szlalom és asztal akadályokból állt.
  • A szalom rúdjai kb. másfél méter magasak voltak.
  • A pályán csak az általunk zsákként tisztelt kúszó akadályt használták.
A szabályokat tekintve:
  • A kutya az asztalról indult és oda érkezett célba.
  • Az időmérést stopperrel végezték, és az óra akkor indult, emikor a kutya elhagyta az asztalt, illetve akkor állt meg, amikor a kutya az asztalra ért.
  • A kutyákat pórázon kellett vezetni. Ezt a szábályt Birmingham után hamarosan törölték.
  • A versenyt az a páros nyerte, amelyik hibátlanul a legrövidebb idő alatt futotta le a távot.
Bár ma már ez mindannyiunk számára megmosolytató, de tiszteljük mert ebből fejlődödött ki a mai agility.
Az élet természetsen nem állt meg az agility házatáján sem. Ezen az első agility versenyen meghívásos alapon két klub versenyzői (ha jól emlékszem 8-an) vettek részt - köztük az ötletgazda Peter Meanwellis. A mezőnyben csak az őrző-védőből átrándult kutyák indultak - egyetlen méretosztályban.
A versenyszerű bemutató osztatlan sikert aratott a kutyások és a nézők között egyaránt. És következett a hasonló versenyek sokasága.
A kezdetnek nevezhető versenyeken szerzett tapasztalatok alapján - lévén, hogy egyre nagyobb létszámmal jelentkeztek indulni szándékozó Klubbok és versenyzők - a szabályzat változtatási igényének kényszere hamar megjelent.
Anglia két egymástól távoli pontján élő - akkorra már jól ismert és elismert kutyakiképző John Gilbert ésPeter Luis-, egymástól függetlenül elkezdte kidolgozni a változtatás módját. Az csak a sors kifürkészhetetlen üzenete az utókornak, hogy ez a két ember egymásra talált - talán nem véletlenül, hiszen mindketten azonos alap elképzelésssel kezelték a munkát. A gondolatuk lénye az volt, hogy miként lehet sporttá fejleszteni az agilityt. Ettől kezdve közösen dolgoztak az ügyért.
  • Bővítették az alkalmazható akadály elemeket, pl. a kontakt zónás akadályokkal, távolugróval, kúttal stb. És meg is tervezték azokat.
  • A futamokon teljesítendő akadálysorrendet ismeretlenné tették a gazda és a kutya számára.
  • A felállított pályához szintidőt rendeltek.
És megfogalmazták az első agility szabályzatot. Megjegyzem mindez 1980-81-ben történt és Angliában kissebb változtatásokkal még mindíg ez a szabályzat az érvényes.
Ezért joggal nevezhetjük John Gilbertet és Peter Luist az agility atyjának.
Ettől kezdve az agility fejlődése szárnyakat kapott, mert már rendelkezett minden olyan lényeges elemmel ami alkalmassá tette arra, hogy az agility igazi sporttá váljon.
Egyre több Klub kezdett agility képzésbe és lassan - a nevezési létszám miatt - az agility Angliában kinőtte a Dog Show-k kinálta lehetőségeket. Bár tény, hogy a mai napig sem létezik olyan kutyakiállítás, ahol ne rendeznének agility bemutatót Angliában. Sőt ezek közül verseny tekintetben is igen kimagasló rangja van a Crafts keretében megrendezett - ma már - nemzetközi Agility versenynek.
Szóval elindult az agility az önállóvá/sporttá vállás göröngyös útján és kereste a fejlődés lehetőségeit. Úgy adódott, hogy első lépésként a lóversenyek környékén kerestek és találtak verseny lehetőséget. Ez a kezdetben mindkét sport számára előnyös kapcsolat azonban hamarosan mindkét fél számára kellemetlen rivalizálássá vált, ígyhát az agility ismét lépéskényszerbe került. De, hogy a következő lépést igazán megérthessük fontos tudni, hogy ekkorra már egy-egy kiemelkedő szervezéső versenyen nem volt ritka, hogy több mint ezer nevező volt.
(Forrás: www.agility.vilaga.hu)

                                                                                      *********************
Versenyen készitett képeim: (a többi kép a galériámba)